Szóval másnap délelőtt tudtunk bemenni a babákhoz a koraszülött intenzív osztályra. Nagyon vártam, hogy lássam őket, ugyanakkor féltem is, hogy milyen látvány fogad. Mennyi cső és drót lóg belőlük, és egyáltalán vajon mekkorák lesznek, mint a kismacskák? Ezekkel a gondolatokkal léptünk oda az inkubátoraik elé. Orrukban egy-egy oxigén tubus, infúzió... a méretük pedig... valahogy akkor nem tüntek olyan kicsinek, de valószínűleg inkább nem akartuk nagyon kicsinek látni őket. Erre csak mostanában jöttem rá, ahogy visszanéztem az első napok fotóit. Hál' Istennek nem kellett őket mesterségesen lélegeztetni, ez nagyon nagy szerencse és előny volt, kicsi oxigént és keringéstámogatást kaptak. Ezen kívül kaptak antibiotikumot is, mert a koraszülések hátterében az esetek 90 százalékában valamilyen fertőzés áll. Hatalmas sötét hajjal rendelkeztek mindketten, Áron arca pedig valóban nagyon férfiasan karakteres volt már akkor is.

Ezen az osztályon nagyon szigorú a látogatási rend, délután 14.30 órától 16.30-ig és este 19.30-tól 20 óráig lehet bemenni mindössze, és csak a szülők jogosultak a látogatásra. Amikor anyukák apukák megérkeznek, akkor az ügyeletes orvos körbejár és tájékoztat. Minden esetben azt az információt kaptuk, hogy pillanatnyilag jól vannak a körülményekhez képest. Ez jó egyfelől, de ugyanakkor elég okot ad az embernek az idegességre is ez a fajta megfogalmazás. Az olyan esetek tartották bennem a lelket, hogy ismerősünk ismerősének született 980 grammal kislánya, aki azóta már pufi, egészséges baba. Meg aztán állítólag 1500 gramm fölött már nem olyan rossz, úgyhogy reménykedtünk, hogy ők az 1600 és 1620 gramm súlyukkal megküzdenek az akadályokkal. Közben magammal is el voltam foglalva, mert azért nem egy leányálom császármetszés után naponta 2 alkalommal 1-1,5 órát ácsorogni az inkubátor előtt. Akárhányszor mentünk be hozzájuk, nagyon féltem, hogy nem lóg-e rajtuk több drót, vagy cső. Áronban hatalmas erő rejtőzött már pár naposan is, nem igazán türte ugyanis az oxigéncsövecskét az orrában, állandóan kihúzgálta, de annyira, hogy szegénykémnek már kisebesedett az orra. Kényszermegoldásként sajnos egyszer-egyszer le voltak kötözve a kezecskéi. Aztán besárgultak, 2-3 napot voltak kékfény alatt. Ezesetben Viki volt az, aki időnként nem tolerálta a kötést a szemén, így őt a nővérek gyakran kontrollálták, nehogy hosszabb ideig érje a szemét az ultraibolya fény.

Sokat segített az is, hogy nagyon szimpatikus és jó fej szobatársaim voltak a kórházban, ami ugye a SOTE 1 volt. Itt aztán azért vannak esetek, azt hiszem, mindenképpen hálával tartozunk a Sorsnak, hogy a mi gyerekeink "csak" kicsinek születtek és egyébként egészségesek. Sikerült kilobbiznom, hogy 9 napot maradhassak bent, hiszen az a tudat, hogy a szomszéd helyiségben vannak a babák, valahogy sokkal jobb volt, mint belegondolni abba, hogy hazamenjek az üres lakásba még akkor is (Zsolt napközben természetesen dolgozott, már amennyire tudott), ha kórházi körülmények és kórházi fürdőszobai viszonyok között kellett tölteni a napokat. Ez alatt a 9 nap alatt voltak olyan szobatársaim, akiknek időre született a babájuk, de olyan problémákkal, hogy jobb bele nem gondolni. Aztán ahogy teltek a napok, úgy lehetett csökkenteni a babáknál az oxigén és keringéstámogatást, majd pár nap eltelte után megpróbáltak nekik anyatejet is adni, persze csak pár kortyot. Ebben inkább Áron jeleskedett. Ebben a helyzetben óriási előrelépést és örömet jelentett, amikor már csak egyetlen vékony csövecske volt az egyik orrlyukukban és nem mindkettőben, majd rá következő nap már egy csövecske sem volt... ezek az apró fejlődések tettek minket optimistává, valamint minden nap az az információ, hogy jól vannak. Kivenni nem lehetett őket az inkubátorból, de kézfertőtlenítés után az inkubátor ajtaját ki lehetett nyitni és be lehetett nyúlni megsimogatni őket. Nagyon sokat beszéltünk hozzájuk, hiszem is, hogy érezték a szeretetünket és a biztatásunkat!

Így telt el másfél hét, amikor is átkerültek a poszt-intenzív osztályra. Ez a tény, hogy odavitték őket, szintén adott egy lökést az optimizmusunknak, ami nem volt alaptalan, mert rá két napra pedig átszállították őket a Madarász utcai Gyermekkórház koraszülött osztályára, mert már nem volt szükségük úgymond a SOTE "intenzív szolgáltatására".