A hazaérkezésüket követő 3. héten Áron elkezdett szörcsögni, majd 1-2 napra rá köhögni. Láza nem volt, de persze kihívtuk a gyerekorvost. Meghallgatta, nem hallott semmit, azt mondta, hogy vírusus eredetű a dolog, nem ad antibiotikumot, szívjam az orrát. Isteni szerencse, hogy ezt követően két nap múlva mentünk vissza a Madarászba vérvételre, mert a hemoglobin szintüket kontrollálni kellett. Az ottani orvosuknak is (=főorvos) elmondtam, hogy mi a helyzet Áronnal. Ő is megvizsgálta, ő sem hallott semmit. Mivel köhögött is, a biztonság kedvéért csináltatott mellkasröntgent. Ekkor derült ki, hogy tüdőgyulladása van. Amikor meglett az eredmény, ott helyben elsírtam magam. Persze ott kellett hagynunk a kórházban....Mindez semmi, rá két napra rosszabbul lett és átkerült az intenzív osztályra. Hát nem részletezem, hogy mit éltünk át. Még aznap este kapott vért, mert a hemoglobin szintje amúgy is elég határeset volt, ebben a helyzetben pedig a transzfúzió elkerülhetetlen volt és akkor tunningot jelentett számára. De hál istennek másnapra jobban lett, majd napról napról szépen javult, szóval szerencsére gyorsan összeszedte magát. Ezzel párhuzamosan én is lázas voltam, Vikit itthon el kellett látni, közben betegen rohangáltam be a kórházba... szájmaszk itthon és szájmaszk a kórházban. Mindeközben paráztam azon, hogy Viki vajon mikor dől ki, vajon melyikünktől kapott el valamit.

Ráadásul ezzel egyidőben erősödött a vérzésem is, ami nem múlt el 6 héttel a császár után, el kellett mennem nőgyógyászhoz, mert már brutál volt a dolog. Kaptam méhösszehúzó cseppeket, szerencsére az segített, az más kérdés, hogy a cseppek mellett az anyatej a lefolyóba került, mert mellette nem lehet szoptatni. Szedtem antibiotikumot a betegségemre, akkor szintén kiöntésre került a tej... ezek a szituk ezer százalék, hogy hozzájárultak a tejmennyiség csökkenéséhez, a stresszről pedig ugye ne is beszéljek.

Áronka hazakerült, két hétre rá Viki kezdett köhögni.... rohanás vele kórházba, szerencsére nem volt tüdőgyulladása, kapott Klacid baby-t. Nem vagyok híve az antibiotikumnak, de Árkó betegsége elég volt, úgyhogy nem ellenkeztem. Viki nagyon gyorsan kilábalt, szinte másnap már alig köhögött. A tél folyamán kb. 3 x voltam beteg, lázas, állandó szájmaszk, Zugló szinte összes szájmaszkját felvásároltuk. Fogalmam sincs, hogyan szedték össze egyébként ezt a nyavalyát, karantén volt nálunk szinte március végéig. Lehetséges, hogy a vérvételek alkalmával a kórházban, mert hát eleinte hetente ellenőrizni kellett a hemoglobin szintjüket. Viki szerencsére megúszta a transzfúziót.

Szóval a téli hónapokról ez a "rémtörténet" és az állandó szájmaszkozás jut az eszembe...ráadásul akkor még kicsik lévén még nem aludták át az éjszakákat, így a sokszor torokfájós, hőemelkedéses állapotomat az állandó fáradtság tetőzte. De ez mindegy volt, csak annak drukkoltam, hogy ne kapjanak el tőlem újabb nyavalyát. Nem csoda, hogy a göthős, sötét, depis téli napok után alig vártam tavaszt... bár ezzel azt hiszem nem voltam egyedül.

Nem is írok többet a téli hónapokról, felidézni is éppen elég volt :-(. A gyerekek kórházi kezelőorvosuk mondta is, hogy a következő gyerkőcöt ne télre tervezzük. Megnyugtattam, hogy nem tervezünk bébit mi már sem télre, sem nyárra, ez a két gyönyörűség elég lesz nekünk. Persze ezekben a nehéz hetekben és hónapokban is nagyon sok örömet nyújtottak, mint ahogy most is. Ahogy ígértem, legközelebb már tényleg bemutatom őket, Viktória főhercegnőt és Árkó Mackót. :-)